Innen szép nyerni
Zsófi és Cristopher Nagy Napján már délelőtt indultunk volna fotózni, de az időjárás nagyon-nagyon közbeszólt, gyakorlatilag egész nap zuhogott.
A korábban már jól kitervelt forgatókönyv lerövidült: a polgári ceremónia alatt vidám és megható pillanatok váltották egymást; az ifjú ara és az újdonsült férj (persze az igenek, az aláírások, és a gyűrűhúzás után) már felszabadultan, szinte megkönnyebbülve fogadták a gratulációkat a dombóvári Műv.Ház aulájában (még mindig az eső elől menekülve). A könnyed délutáni programon egy másik rendezvény fotózása miatt nem vettem részt, de megbeszéltük: vasárnap újra találkozunk…
A hétvége utolsó napján szikrázó napsütésre ébredtünk. Juhéjj! Bepótoltuk, amit lehetett! Készülődős képek, autós fotók, kreatívok… Majdnem minden összejött, amit elterveztünk, sajnos az idő rövidsége miatt (3 óra !? 😀 ) 1-2 ötletet későbbre halasztottunk. Úgyis találkozunk még 🙂 😉 Száz szónak is egy a vége: a szombatot elvesztettük, de vasárnap nagy fölénnyel nyertünk az időjárással szemben! 🙂
Néhány fotót is hoztam a blog mellé, KATT IDE